A mák használata Magyarországon régi időkre nyúlik vissza.

A régi időkben előszeretettel adták a mákgubó főzetét, vagy a máklevelet sírós, nyugtalan gyerekeknek. Ezen kívül számos babonaság is kötődött hozzá. Azt gondolták, hogy a mák apró magjai leveszik a rontást, valamint termékenységet és bőséget adnak. Használták jósláshoz is, elsősorban szerelmi jellegű kérdésekben, de halotti torokon is voltak gyakran mákos sütemények. Napjainkban inkább a téli időszakhoz, a karácsonyhoz kötődnek a mákos ételek.

Több kutatás is bizonyítja, hogy a gyakori (hetente háromszori) mákfogyasztás igen jó hatással van a csontritkulásra,

mivel a mák olajában lévő foszfor segítségével sokkal hatékonyabban felszívódik a kalcium. Ha nem akarunk túl sok mákot enni, lehet mákolajat is fogyasztani. Rendkívül gazdag kalcium, cink, réz, vas, mangán, szelén és E-vitamin forrás. Olajossága miatt könnyen avasodik, ezért lehetőleg őröletlenül, száraz, hűvös, sötét helyen tároljuk.

Daganat gátló hatás

Néhány vizsgálat tanúsága szerint a máknak egészen biztató rákmegelőző hatása van. Ez a védő tulajdonság annak köszönhető, hogy elsősorban az emésztőrendszerben jelentősen fokozza a szervezet normálisan is meglévő, és a daganat kialakulás ellen működő enzimének (glutain-S-transzferáz) aktivitását. Ennek következtében véd a kromoszómakárosodásoktól, valamint állatkísérletben igazolták, hogy kivédi a benzpirén csontvelőt károsító hatását is. Ezek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a mák rendszeres fogyasztásával hozzájárulhatunk a rákos elváltozások csökkentéséhez.

Morfintartalom

Ma már hazánkban is kizárólag a rózsaszín virágú mák termeszthető, a többit – a magas alkaloidtartalom miatt – kitiltották. A mák gubóját a mákmagok kinyerése után a gyógyszeripar használja. Sokan félnek a mák fogyasztásától abból kiindulva, hogy a benne lévő kábítószerek, elsősorban a morfin, tompítja tudatukat. Nagyon érzékeny analitikai módszerekkel igazolták, hogy mákos étel fogyasztása után valóban kimutatható mind a vérben, mind pedig a vizeletben a morfin és származékai, de ez olyan kicsi mennyiségben van jelen, ami semmilyen következményekkel nem jár a koncentráció vagy a reflexek tekintetében. Azonban fel kell hívni a figyelmet, hogy a morfin ott szerepel a sportolók doppinglistáján, így egy jó mákos tészta után a vizsgált személy akár pozitív doppingtesztet is produkálhat.

Népgyógyászati felhasználás

A népgyógyászatban a mákot köhögésre, megfázásra, influenzára, sárgaságra, asztmára és hőguta ellen is javasolják. Azonban ezeket a hatásokat tudományos módszerekkel nem bizonyították.

Az emberek gyakran fejezik ki az aggodalmukat amiatt, hogy a virágos növény, amelyből a mák származik, narkotikum hatású. Habár igaz, hogy a növény éretlen magjai olyan alkaloidákat tartalmaznak, mint a morfium, egy olyan fájdalomcsillapító, amely addiktív lehet, az érett magok, amelyeket az ételek elkészítéséhez használunk, csak kis nyomokban tartalmaznak ilyen anyagokat, és egyáltalán nem okoznak függőséget. Tartsa fejben viszont, hogy még ilyen kis mennyiségű alkaloid is mutathat fals pozitív tesztet egy drogtesztnél. Az alkaloidok maximum 2 napig maradnak a szervezetben, ezért ilyen esetben újabb és újabb teszteket kell csinálni.

mák, mákos-beigli - Dr Ganga

A mák egészségre gyakorolt jótékony hatása

1. A mák hatékonyan oltja a szomjat, csökkenti a lázat, a gyulladást, enyhíti a székrekedést és az alhas irritációját.

2. A mák az egyik fontos hozzávalója a hűsítő és nyugtató gyógyszereknek.

3. A mák olyan ásványi anyagokkal látja el a szervezetet, mint a jód, mangán, cink, magnézium és réz.

4. A mák magjaiból kivont olaj hatékony a rákos daganatok kezelésében, mivel egyszeresen telítetlen zsírsavakat tartalmaz.

5. A mákkal ízesíthető a kenyér, keksz, muffin, sütemény és más ételek is.

6. Az Ajurvédikus gyógyászatban a mákok néha megőrlik, majd tejjel elkeverve krémet készítenek belőle, amely bőrmegújító hidratálókrémként funkcionál.

7. A mák linolén savat tartalmaz, amellyel hatékonyan meggátolható a szív- és alhasi problémák kialakulása.

8. A mák egész nagy mennyiségű zsírsavat tartalmaz, amelyek a szervezet mentális állapotának fenntartásához szükségesek. Ezenkívül a mák gazdag omega-3 zsírsavakban.

9. A mákot narkotikumként is használják fájdalom esetén. Ezenkívül a légzési problémák, fertőző betegségek, hasmenés és alvászavar kezelésénél használják.

10. A mák viszonylag kevés mennyiségű alkaloidot tartalmaz, ezért számos idegprobléma kezelésénél használják.

A mák bőrre gyakorolt jótékony hatása

1. Ekcéma és gyulladás:

A mákkal hatékonyan kezelhető az ekcéma, mivel a máknak magas a linolén sav tartalma. A vízbe vagy tejbe áztatott mák citromlével összeturmixolva finom állagú krém lesz. Vigye fel ezt a krémet a bőrére, így kezelheti az égető érzést és a bőr viszketését. A keverék fájdalomcsillapító hatású is, mivel enyhíti a bőrgyulladás okozta fájdalmat.

2. Jó hidratáló:

•    A mákból készült krém jó hidratáló, mivel a bőr sima és puha lesz tőle.
•    Ehhez őrölje meg a mákot, és adjon hozzá egy kis tejet.
•    Ha száraz bőre van, hozzáadhat a keverékhez egy kis mézet is.
•    Készítsen belőle finom állagú krémet, majd vigye fel az arcára.
•    Hagyja fent 10 percig, majd mossa le.
•    Hetente egyszer ismételje, így bőre gyönyörű lesz.

3. Mákos bőrradír:

•    Az arcra való bőrradír elkészítéséhez keverjen össze 2 teáskanál mákot túróval.
•    Gyengéden, körkörös mozdulatokkal dörzsölje át vele a tiszta arcát és nyakát, 10 percig masszírozva a bőrét.
•    Ezután törölje le az arcát egy vattakoronggal, és mosson arcot.
•    Ezáltal a bőre tiszta és ragyogó lesz.

A mák hajra gyakorolt jótékony hatása

Az olyan hajproblémák, mint a korpásodás, hajhullás, elvékonyodó haj, töredezett hajvégek és a férfi kopaszodás gyakori probléma manapság. Ezeket a problémákat számtalan dolog okozhatja: nem csak a durva vegyszeres kezelések, de a szennyezésnek kitettség, a tápanyagok hiánya vagy egy elhúzódott betegség is. Jól ismert tény, hogy a megfelelő tápanyagok nem csak az egészséges szervezet számára fontosak, de az egészséges haj számára is. A mák nagy mennyiségben tartalmaz telítetlen zsírsavakat, valamint olyan ásványi anyagokat, mint a kalcium, cink és magnézium, amelyek hozzájárulnak az egészséges haj fenntartásához.

1. Korpásodás:

•    A korpásodás olyan gyakori probléma, amelyet ha nem kezelnek, hajhulláshoz is vezethet.
•    Korpásodás esetén keverjen össze beáztatott mákot, sovány túrót és egy teáskanál fehérborsot, majd a keveréket vigye fel a fejbőrére.
•    Hagyja fent fél órán át, majd öblítse le.
•    Eme hajpakolás rendszeres használatával jelentősen visszaszorítható a korpásodás mértéke.

2. Serkenti a hajnövekedést:

•    A hajnövekedés serkentéséhez készítsen hajpakolást beáztatott mákból, friss kókusztejből és hagymából.
•    Vigye fel a fejbőrére, és hagyja fent körülbelül egy óráig.
•    Öblítse le egy enyhe samponnal.
•    Eme hajpakolás rendszeres használatával nagymértékben serkenthető a hajnövekedés.

 

 

Share This