A szilícium

a természetben a második leggyakrabban jelen lévő elem:  körülbelül ugyanannyi van belőle a Földön, mint az oxigén kivételével az összes többi elemből együttvéve. A szilícium sohasem fordul elő szabad állapotban a természetben, csak vegyületei alakjában, úgy viszont szinte mindenütt megtalálható.  Leggyakrabban a közönséges homokban, de kövekben és drágakövekben is (kvarc, opál, kalcedon, jáspis stb), a tengeri üledékekben mint mészkövekben megjelenő tűzkőgumók, és a növényekben (gabonákban és zöldségekben).

A kovasav, mint vízkötésű szilícium-dioxid,

különleges szubsztanciát jelent minden élő szervezet számára. Orosz tudósok fedezték fel, hogy kovasav nélkül egyetlen élő anyag, egyetlen szervezet sem tudna létezni. Az emberi szervezetben is nélkülözhetetlen szerepek jutottak neki a bőr megújulásában, az egészséges haj- és körömnövekedés folyamatában, illetve a csontoknak és kötőszöveteknek is fontos építőelemei, de még az immunfolyamatokban is részt vesz. Ilyen módon, a szilícium hozzájárul a szervezet stabilitásához, rugalmasságához, fontos szerepet játszik tehát az egészség, valamint a fiatalság, a rugalmasság, a szépség megőrzésében is.
 
Érdemes megemlíteni, hogy míg a nem szerves szilícium-dioxid (SiO2) vízben nem oldódó ásvány, addig a kovasav (Si(OH)4) mint szerves, vízben oldódó növényi szilícium a szervezet számára könnyen hasznosítható.

Élettani folyamatokban fontos szerepe van a kovasavnak

Akárcsak a növényeknél, a kovasav az emberi és állati szervezetben is elsősorban építő és támasztó funkciót lát el. Mésszel együtt főképpen támasztó szerepet tölt be: a kovasav biztosítja a rugalmasságot, a mész pedig a szilárdságot. A kovasav aktív szerepet játszik a csont-, kollagén,  és porcképzésünkben, a csontok anyagcseréjében, a mineralizációjában, a kálcium felszívódásában. Ezért csontritkulás, gyakori fogszuvasodás, ízületi problémák esetén fokozottan érdemes figyelni a növényi szilícium bevitelére is. A kovasav a fluorral együtt hatva gondoskodik az egészséges fogakról és szilárd körmökről.

A kovasav fogyasztása sokat segíthet a kölönböző tartási hibákkal küszködőknek is, valamint a tüdő különböző betegségeiben, mint hörgőgyulladás, asztma, mert a szöveteket ellenállóvá, a nyálkahártyát pedig síkossá teszi. Növeli a szövetek rugalmasságát és ellenálló erejét.

A kötőszövet a szervezet legősibb szövete.

A kovasav részt vesz a kötőszövet, az epithel kialakításában, biztosítja annak szilárdságát, rugalmasságát, hozzájárul a kötőszövet víztartalmának megtartásához. A magas kovasav-szint eredménye a friss, sima bőr (kollagén és elasztin termelés) és az egészséges, erőteljes, fénylő haj is.

Élettani szerepe, hogy részt vesz a glukoz-aminoglukánok szintézisében, a fehérje- és szénhidrát anyagcserében. A kolloid szilícium nagy vízkötő és abszorbens képességgel rendelkezik, megköti a szervezetre nézve káros anyagokat, így a szervezet védelmi rendszerében is szerepet játszik.

Jótékony hatást gyakorol az idegrendszerre is, de szinte nincs is olyan szervünk, amire ne gyakorolna pozitív hatást.

A kovasav feladatai a szervezetben

1. feszesít, hidratál (egészséges bőr, haj és körmök);
2. rugalmasságot és szilárdságot biztosít (csontok, fogak, porcok, kötőszövet);
3. antioxidáns, sejtvédő, öregedésgátló;
4. részt vesz az immunfolyamatokban;
5. szerepe van a kalcium abszorpcióban, a fehérje- és szénhidrát anyagcserében.

Share This