Az AUM abszolút tudatosságot jelképező szótag, amely minden mantra közül a legjelentősebb.

Magába foglal minden mantrát, és minden mantra az AUM-mal kezdődik. Az AUM az ősrezgés, az Univerzum az AUM-ból keletkezett, az AUM-ban van, és abban oldódik fel. ÓM-nak vagy AUM-nak írják, és három hangból áll.

Az „A” az első hang, amelyet a hangképző szervek ki tudnak ejteni, az pedig „M” az utolsó. A kettő között középen helyezkedik el az „U”.

A három hangból álló AUM tehát magában foglal minden hangot.

Ez a három hang kifejezi az idő három szakaszát – a múltat, a jelent és a jövőt -és a tudat három állapotát.

Az „A” jelenti az éber állapotot, az „U” az álom állapotát, az „M” pedig a mélyalvás állapotát.

Az AUM-ból árad ki a szankszrit ábécé minden betűje. Minden nyelv és minden gondolat ebből a szóból származik, és az univerzum energiarezgései is ebből erednek.

Egyetemes természeténél fogva az AUM azoknak lehet a mantrája, akik képtelenek tanítót találni maguknak. Azonban éppen az egyetemességes és a forma hiánya miatt a kezdő számára elég nehéz e mantra elsajátítása. Nagyon erős elmére van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk egy olyan forma nélküli, elvont mantrára koncentrálni, mint az AUM.

Az AUM-mal végzett dzsapa-meditáció hallatlanul erős befolyást gyakorol az elmére és a testre. 

E szó rendkívül erőteljes rezgést hoz létre. Ha a mantraismételgetése alatt kezedet a füleden tartod, megtapasztalhatod a rezgését a durva fizikai szinten. Helyesen kiejtve, a hang a köldökből indul felfelé, mély, harmonikus rezgéssel, és fokozatosan az orrnyílások felső szakaszán nyilvánul meg. Amint az „U” kiejtéséhez érünk, a hang a gégefőből és a nyelv gyökerétől görög előre a szájpadláson keresztül. Az „M” az utolsó hang, amelyet zárt ajakkal hozunk létre.

Ez a mantra még akkor is hatással van az idegrendszerre és jótékonyan hat a pszichére, ha pusztán ÓM-ként ejtjük ki.

aum mantra - Dr Ganga

Amikor viszont koncentráltan és odaadással ejtjük ki AUM-ként, akkor felébreszti és átalakítja a fizikai test minden atomját.

Új rezgéseket kelt, és felébreszti a szunnyadó fizikai és mentális erőket. Életerővel és energiával tölti fel a testet. Amikor lehangolt vagy, zengd a mantrát ötvenszer! Ritmikus kiejtése az elmét higadttá és egyhegyűvé teszi, ösztönző hatású, és fejleszti az intuíciót.

Forrás:  Sivánanda-kézikönyv a Meditációhoz című könyv

Bővebben a mantráról:   http://kvantumnaturkozmetikum.hu/mi-a-mantra/

Hallgas bele egy különleges mantra éneklésbe:     https://youtu.be/a29jzOHwwq0

Share This