Advent

Advent a karácsony előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához  legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart. Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Advent első vasárnapja mindig november 27. és december 3. közé esik, míg a negyedik, utolsó vasárnapja december 18. és december 24. közé.

Advent első vasárnapja három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét.

Advent nevének jelentése

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”. A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát.

Adventi koszorú

Az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe a katolikus hagyomány szerint a bűnbánat színét jelképező lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutót, amely rózsaszín, mert ez az öröm vasárnapja. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Az adventi koszorún mind a négy gyertya egyszerre ég az utolsó vasárnapon. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet.

Adventi naptár

Az adventi naptár használatának népszokása 1900 körül kezdődött. Kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard, már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva-várt ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára. Egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyik részre rátűzött egy-egy darab csokoládét. Majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet-egyet közülük. Közben a kisfiú felnőtt, s nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.

Kezdjük el díszbe öltöztetni a lelkünket, hogy amikor karácsony este megnyílik egy varázslatos kapu számunkra, akkor könnyű szívvel tudjunk belépni rajta.

Áldott és szeretetteljes készülődést Mindenkinek!

Emlékezzünk arra a fényre, ami bennünk él, és engedjük meg, hogy beragyogja ezeket a heteket.

Share This